Tökélyvirág

Viktória tökéletes nő volt.

Egyszerre lopta be magát az emberek szívébe és határolódott el minden véleménytől.
Melankolikus őszi napokon vörös volt, télen drámai fekete, tavasszal ártatlan szőke, nyáron meleg barna. Hol vidáman ragyogott az óceánkék számpár, hol szomorú szürkévé homályosult vagy szerelmes smaragdba csapott át. Nagyképűség nélkül szerette minden porcikáját: mandulavágású szemét, pisze orrát, vékony-telt ajkait, hosszú és fehér nyakát, apró vállait, kerek melleit, feszes hasát, mosolygó köldökét, vággyal teli ölét, sima combjait, vékony bokáját, apró lábujjait. Mindig mosolygott, de tudta, mikor kell bánatosnak lenni. Meghallgatott, bátorított, együtt kesergett, soha nem panaszkodott. Sokat és jókedvűen evett, mégsem hízott. Szerette a zsíros, magas kalóriatartalmú ételeket a pacal pörkölttől a hagymás babig, de társaságban csak gyümölcsöt és zöldséget evett. Okos volt és művelt, de nem tűnt okosabbnak és műveltebbnek mint egy férfi. Imádta a szépirodalmat, elolvasott minden bestsellert, romantikus filmeket nézett, de szerette az akciót is.  Belül erős volt, kívül gyenge. Meghatódott, de nem sírt, éppen csak annyira, hogy a könnyek vékony fátyolréteget vonjanak a naivan ábrándos tekintetre - és hogy ingét a vállára ejtse.  Népszerű volt, vetélytársaktól mentesen. Férfiak szúrták át szívüket szépségéért sóvárogva, majd mikor megtudták, hogy foglalt, leporolták a nadrágjukat, és haverjuknak fogadták. Korán kelt, de sokáig aludt. Egész nap jött-ment. Volt ideje a szerelmére, a családjára, a munkájára, a macskájára, Csillagvirágra és magára. Éjjel feküdt, hajnalban kelt. Balettozott, jógázott és atletizált. Szépen írt, helyesen beszélt, csak a megfelelő időben és a megfelelő helyen volt kellően humoros ahhoz, hogy bájosan elbűvölőnek találják és ne közönségesnek. Dohányzott, de csak közönségnek, különben a Természetvédelmi Egyesület alelnöke volt - az elnökséget nem vállalta. Még gyerek volt, de már érett nő. A realizmus talaján hitt az álmokban. Tudott repülni és halfarkat növeszteni. Beszélni az állatokkal és egyszarvún lovagolni. Táncolt és énekelt, ha az érzéseit máshogy nem tudta elmondani. Széppé tette a rosszat és könnyűvé a fájdalmat. És ha még ezek után is volt, akinek nem felelt meg, annak szirommá változott és a lábai elé hullt.

Kár, hogy Viktória nem létezett.